Erin Darcy Dechanel

- Erin ne nevess, ez nem vicces!
- Valóban, inkább nevetséges.
- Képtelen vagy csupán tíz percig félretenni a kibírhatatlan viselkedésedet és azt csinálni, amit kérnek tőled?!
- Ugyan már, hiszen nap, mint nap azt teszem, amit kérnek tőlem. Kielégítem a legfőbb vágyaikat és megvalósítom a legmerészebb álmaikat is. Egyébként meg, nincs kedvem hozzá, keress mást a hülyeségeiddel.
- Ugye nehezedre esne egyszer az életben segíteni nekem? A nővérem vagy az isten szerelmére, ráadásul te vagy az egyetlen ismerősöm, aki kurva!
- Prostituált. A kurva annyira durva szó.
- Neked nem teljesen mindegy? Azt hittem a kuncsaftjaid egy része nagyon is szereti a mocskos beszédet.
- Az más, ha dolgozom, olyankor a vendég az első. De ha már ennyire jól tudod, nem is kellek alanynak a kis firkálmányodhoz.
- Nem firkálmány, könyv! Megtisztelve kéne érezned magad, hogy egyáltalán felkérlek és…
- Sajnálom, nekem annyira nem imponál az ajánlatod.
- … ÉS elmondani pár dolgot, kezdve mondjuk a személyiségeddel. Jó lenne prológusnak…
- Ohh kérlek, mond meg inkább te, hogy milyen vagyok, úgyis jobb vagy benne…
- Ahogy akarod: erkölcstelen vagy és teljességgel hidegen hagynak az emberek érzései. Nevetségesen kiszámíthatatlanok a reakcióid bizonyos dolgokra, ugyanakkor vannak bevett szokásaid, amiktől képtelen vagy megszabadulni. Imádsz hatalmas jeleneteket rendezni és megmondani az embereknek, hogy szerinted mi a helyes és mit kéne tenniük. Lehetetlenül felelőtlen vagy, – valószínűleg azért is tartasz ott, ahol – ráadásul néhány helyzetben képtelen vagy meghallani más hangját a sajátodon kívül. A hangulatváltozásaidtól egyetlen épeszű ember sem képes megmaradni melletted huzamosabb ideig, nem mintha hagynád. Eljátszod itt a nemtörődöm jégkirálynőt, miközben annyira szeretetéhes vagy, hogy képes voltál beállni egy bordélyházba. Ha olyasmiről kéne beszélgetni, ami neked kellemetlen, eltereled a témát és úgy alakítod a dolgokat, hogy a végén még a másik is elfelejtse mit kérdezett. Szerintem el sem tudod képzelni mennyire dühítő a folyamatos szarkazmusod és nemtörődömséged. Csak nem értem miért akarod megjátszani magad mindenki előtt. Még előttem is! A húgod vagyok, senki nem ismer nálam jobban, tudom, hogy igazából…
- Menj el.
- De…
- Azt mondtam menj el. Nem akarok beszélgetni.
- Látod már megint ezt csinálod, próbálsz elmenekülni a problémák elől…
- Tűnj már el!

Emlék
– Egész pontosan mit is értesz az alatt, hogy hozzá kell mennem Draco Malfoy-hoz, drága apám? – tettem fel az ugyan tökéletesen felesleges kérdést, miután étvágyamat teljesen elvesztve a tányérra helyeztem a villámat. Érdekházasság. Azt hittem ez már rég kihalt és nekünk már nem kell tőle szenvedni. De tévedtem. Ugyan, mégis hogy lehettem annyira könnyelmű, hogy azt hittem a Roxfort elvégzése után azt tehetem, amit akarok? Hát persze, hogy nem. Házasság. Gyerekek. Túl sok felelősség.
- Én ezt nem akarom. – pillantottam ismét a jobbomon ülő apámra, aki az imént úgy jelentette be az eljegyzésemet, mintha csak a holnapi időjárásról csevegnénk. Mintha ez csak egy apró semmiség lenne. Neki talán tényleg az. - Nem fogok férjhez menni. Még nem.
- Astoria kedvesem, nem emlékszem, hogy kérdeztem volna, hogy akarod e vagy sem. Te is tudod, hogy az anyagi helyzetünk mostanság ingadozó. Ez a házasság mindent visszaállítana a rendes kerékvágásba.
- Szóval eladsz. Eladod a saját lányodat, akárcsak egy értéktelen házimanót. – szólaltam meg ismét színtelen hangon. Ha… ha Daphne most itt lenne, tudná hogyan védjen meg. Ő nem engedné. De nincs itt és nekem egyedül kell szembenéznem apám haragjával és a bűntudattal a családunk hanyatlása miatt, ha most ellentmondok. Lassan emelkedtem fel a bársonyhuzatos székről, hogy végigsimítsak ruhámon, aztán egyetlen szó nélkül induljak el a szobám felé. Nincs választásom. Talán gyenge vagyok, hogy nem merek szembe szállni velük? Nem. Csak tudom mi a kötelességem. A kötelességem az, hogy férjhez menjek és gyerekeket szüljek. Hogy támogassam a férjemet mindenben és jó anya legyek. Hogy arannyal és gyémántból készült drága kalitkába éljem le az életemet, akárcsak egy csapdába esett énekesmadár…
Halkan csuktam be magam mögött a szobám ajtaját. Nem akartam azt tenni amit elvártak volna tőlem. Nem akartam becsapni a lakkozott tölgyfaajtót és nem akartam darabokra zúzni a több száz galleont érő vázákat. Nem akartam, hogy lássák mennyire bánt amit tettek. Hiszen még a saját anyám sem állt ki mellettem. Hagyta, hogy egyszerű tárgy ként bánjanak velem, akit az egyik tulajdonos után a másik vehet kézbe. Leülten a hatalmas fésülködőasztalomhoz és a tükörképemre meredtem. Nem fog menni. Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy elkötelezzem magam. Ráadásul valaki olyannal, akit nem szeretek. Akit egyáltalán még nem is ismerek! Óvatosan húztam végig a fésűt hosszú hajamon, miközben arcomon apró könnycsepp csordult végig. Nem fogok megfutamodni. Nem vagyok gyáva.
Emlék vége
Lassan emeltem tekintetemet a velem szemben ülőre. Észrevettem, hogy már vagy öt perce kitartóan bámul. Draco Malfoy. Mielőtt találkoztunk is volna, a név már sokat mondott. Tudtam, hogy ismeri Daphne-t, tudtam, hogy a Minisztérumban dolgozik, tudtam, hogy a családja az egyik legtehetősebb az egész varázslóvilágban és még azt is hallottam róla, hogy elbűvölő tud lenni, ha a nőkről van szó. Csak a legjobbat mertem remélni. És nem kellett csalódnom. Jóképű volt, elegáns és kifinomult. Mégis, amikor apám átcsúsztatta a kezem az övébe a sajátjából és jó utat kívánt nekünk, nem voltam felhőtlenül boldog. Sírni akartam, sikítani, toporzékolni és kiabálni vele, hogy ezt nem teheti meg. Hogy nem adhat csak úgy oda valakinek! De nem tettem. Csak halvány mosolyt erőltettem az arcomra és játszottam a jó családból származó, finom hölgyet.
De, neki sem lehet könnyű. Ha hihetek Daphne-nak, nem olyan fajta, aki a tartós kapcsolatokra született. De a nővérem szerint kifejezetten jól jártam vele. Azt mondta nem fogok unatkozni mellette. Csak remélni tudom, hogy igazat szólt. Nem tudnám elviselni, ha valaki olyan mellett kéne leélnem az életemet, aki korlátozni akar és nem tart izgalomban. Nekem olyan társ kell, aki szenvedélyes, vad és mindig tudja mit kell mondani vagy tenni. Vajon neki is annyira fájdalmas ez az egész, mint nekem? Valószínűleg nem. Hiszen férfi. Hiába vesz majd feleségül, ugyanúgy folytathatja bohém életét, ahogy eddig. De én… nekem végem van. Soha többet nem szórakozhatok úgy ahogy ezelőtt. Alig fejezem majd be az iskolát, máris új kötelezettségeim lesznek. De talán… talán, ha Ő sem akarja… Talán tehetünk valamit ellene, együtt. Megakadályozhatjuk ezt a szörnyű kényszerházasságot! De nem. Ugyan, mikre is gondolok. Akkor a mélybe taszítanám az egész családomat. Nem tudnék élni a bűntudattal, hogy az én hibámból kell a nyomorban fetrengeniük. Nem, nem tehetem.
- Ó, köszönöm. – húztam betanult bájos mosolyra ajkaimat a bókját hallva. Csak futó pillantást vetettem a hosszú ballon kabát alól kivillanó vékony térdeimre, aztán újra leendőbelimre függesztettem tekintetemet. Vajon képes leszek valaha szeretni? Muszáj lesz. Legalábbis meg kell próbálnom. Minden pozitívumot össze kell gyűjtenem róla, amit csak lehetséges. A szeme… az acélszürke szemei kifejezetten tetszenek. Semmit nem tudok kivenni belőle… annyira kiszámíthatatlan. Akár csak a vihar.
- A családomnak Cambridge-ben van kúriája. Az életem nagy részét ugyan a Roxfortban töltöttem, mégis talán azt a helyet nevezhetném a második otthonomnak.- válaszoltam még mindig mosolyogva. Csak sikerüljön fenntartanom a látszatot. Csak ne omoljak össze, amíg újra egyedül nem leszek. Ki kell tartanom. Hiszen Greengrass vagyok, nem engedhetem meg, hogy rossz színben tűnjek fel mások előtt. Greengrass, egyenlőre. Csak pár hónap és már Mrs Malfoy ként kell végig mennem az utcán. Talán érdemes lenne megtanulnom, hogy mik a szabályok, ha az emberből Malfoy lesz.
Mikor a fiáker befékezett, egy pillanatra lehunytam szemeimet és észrevétlenül vettem nagy levegőt. Csak nyugodtan Astoria, már nincs mit tenni. Már megírták az életedet és neked nincs beleszólásod. Csak kövesd a kijelölt utat, így lesz a legegyszerűbb.
– Igen, tudom. Ott már jártam egyszer. Amikor kicsi voltam. - magyaráztam, miközben hagytam, hogy Draco lesegítsen a fiákerről. Mikor már stabilan álltam a saját lábamon sem engedtem el a kezét, inkább belekaroltam és bájos mosolyra húztam ajkaimat. Ha már együtt kell lennünk, akár meg is próbálhatom valahogy barátságosabbá tenni a hangulatot kettőnk között.

A példát Astoria Greengrass ként írtam itt