:: Les Bains

- Persze, semmi gond édesem. Vigyázz, el ne ess. Írj, ha hazaértél és bevetted a gyógyszereidet, rendben? – a ráncos kis szája szélére csókoltam, élénk narancsszín rúzsfoltot hagyva borostás bőrén; a lehető legtörődőbb, legédesebb mosollyal ajkaimon integettem neki, amíg elhajtott vele a taxi a Les Bains elől. Néha rettentően fárasztó az egész…halvány ráncokba szaladtak a szemöldökeim, amikor a világító „taxi” felirat már eltűnt a kanyarban, hosszasan fújtam ki a tüdőmből a meleg levegőt, ami mintha benn rekedt volna a benti hőség után.
Már megint valami befektetőt kellett elhozni szórakoztatni, hogy megismerje a csodás, izgalmas, érzéki párizsi éjszakát…ha engem is megkérdeznek, én ugyan nem ide hoztam volna, de állítólag a pasas régi vágású. Régi vágású, mi? Egy percet sem mulasztott el, hogy a lábaimat bámulja, le merném fogadni, hogy az a fajta, akin már egy tucatnyi kurva végiggyalogolt a tűsarkújában…utáltam az ilyen embereket, akik még a hasonszőrű embereket sem képeses felismerni olyannyira szűklátókörűek, meg sem említve, hogy egy szemernyit is eláruljanak a mocskos kis titkából, és ne adj isten olyan szórakozást kapjanak, amit élveznének is. De néma gyereknek, anyja sem…úgy kell neki, lesegethet itt aztán egész este, mert nem fog találni senkit, aki hazamegy majd vele a lehangoló, üres hotelszobájába.
Engem nem aggaszott túlságosan a dolog, tudtam, hogy pillanatokon belül le fognak lépni ők is, ahogy a férjecském is tette. Öregek ők már az ilyesmihez, épp csak nem szívesen ismernék be. Ha választhattam volna, én sem hiszem, hogy pont ide jöttem volna ma este, de annyira nem is rossz. A korosztály inkább húszas, kora harmincas, a hely kellemesen árnyas, a zene ugyan monoton és unalmas; de láttam itt egy-két érdekes és ismerős arcot is. Nem mintha afféle szórakozást kerestem volna éppen itt…de én szeretek az emberekkel, és különösen az idegeikkel, meg a titkaikkal játszani. Ki tudja mit tartogat még számomra az éjszaka?
Visszalépdeltem a sötét zsongásba, amiben még a cipősarkaim ütemes, pattogó koppanásait sem hallottam, pillantásom a két öltönyös, koros fickót kereste. Na ezek meg hova lettek? Csak nem volt mégis szerencséjük…? Galád, pillanatnyi mosolyt törlök le a képemről, igazság szerint annyira nem érdekel, hogy itt vannak-e még, vagy nem. Hiszen Monty egyébként sem kérné soha tőlem, hogy szórakoztassam az üzlettársait…hála a magasságosnak, elég néha őt szórakoztatni…mostanában mondjuk áldásosan fáradékony.
A pulthoz billegek, egymagamnak nincs már szüksége a korábbi asztalunkra, jobb szeretek elvegyülni a jövő-menő vendégek között. Vodka-martinit rendelek, a fizetésre semmi szükség, kérdés nélkül csapják a cég számlájához…addig is előhalászom táskámból a cigarettatartómat, szórakozottan figyelem az embereket, ahogy rágyújtok. Ez az este legjobb része – amikor végre egyedül maradok. Vélhetőleg nem túl sokáig, bár igazából azt sem bánnám. Lehet sok volt a „jó”ból, a mai társaság. Ha nem tudnám, hogy megéri, már rég átkoznám a napot, amikor férjhez mentem, utána meg azt, amikor valahogyan kiügyeskedtem magamnak egy szép mennyiségű részvényt…mert persze, az nem elég, hogy trófeafeleség legyek…
….de megérte. Nagyon is.

A hajamat sütöm otthon szép nagy loknikba. Fújok rá, mindenféle spray-t, amivel nem fog kiugrani a hajam remélhetőleg. Szexisen összeborzolom, majd még felkenek egy réteg vérvörös rúzst és felállok. Úgy hallottam, hogy ma este egy remek banda fog játszani a Les Bains-ban és már szükségem van egy kis kikapcsolódásra a sok munka után. Armand még szerencsére nem bukkant fel, hónapok óta. Nem is nagyon vágyom a társaságára, hiába mondogatom mindenkinek azt, hogy mennyire szeretném már tönkretenni, belül félek tőle, a lehetséges találkozástól, egyszerűen rettegek.
Gyorsan elhessegetem ezeket a nyomasztó gondolatokat, majd felállok a kis asztalkámtól, kisimítom kellemes, zöld koktél ruhám alját, kezembe veszek egy kis retikült, majd kilépek az ajtón. Kulcsra zárom és elindulok a szórakozóhelyre. Már épp kilépek a kapun, amikor megjelenik Thomas.
- Te meg? Hova, hova?
Kérdezi aggódó, fürkésző hangon. Nagyon félt engem, pedig már nagylány vagyok, nem kellene ennyire rövid pórázon tartania, de hát a testvéri szeretet, neheze csitul el még ilyenkor is.
- Megyek egy kicsit szórakozni...
- Oké, hadd vigyelek el.
Csak nézek rá, mint egy elmebetegre, hogy ezt most komolyan gondolja? Ő pedig mintha nem venné észre a tekintetemet, megfogja a karomat, odavezet a Cabriojához, beültet, majd ő aga is beül a vezetőülésre.
- Nyugi, nem megyek be. Kérlek, majd hívj fel, ha haza szeretnél jönni.
Nem válaszolok, csak morcos arcot vágok. Komolyan, már 20 éves vagyok, igazán leszállhatna rólam. Persze tudom, hogy csak attól fél, hogy Armand felbukkan, és esetleg elrabol, vagy valami ilyesmi, de akkor is, tanultam abból az esetből, és azóta már meg tudom magam védeni. Mikor odaérünk, gyorsan kinyitom a kocsi ajtaját, majd kiszállok.
- Majd megoldom a hazamenetelt, nem kell, hogy dadusként viselkedj!
Azzal rácsapom az ajtót és magas tűsarkaimon belépek a helyre. Becélzom a bárpultot és úgy gondolom, egyenlőre letelepedem ott, amíg nem jön a banda. Majd akkor felállok és táncolok egy kicsit.
Miközben próbálok odajutni a célomhoz, figyelem az embereket. Férfiak, nők, mind-mind ismeretlen arcok. Most nem akarok a munkára gondolni, csak szórakozni akarok, egy jó estét eltölteni. Hatalmas vigyorral vékony, vérvörös ajkaimon odalépek a pulthoz és egy sráccal találom szemben magam.
- Egy martinit kérek.
Mondom csábosan. Sajnálom, ez egyszerűen már a lényem része, valahogy beleivódott ez a beszédstílus az életembe, mivel a kuncsaftjaimmal is mindig így beszélek.
Miközben az italomra várok, kicsit körülnézek, hogy kik ülnek a környezetemben. Egy magányos férfi, odébb két leszbikus csaj nyalja-falja egymást, másik oldalamon pedig egy nő ül. Nagyon csinos, kék ruha van rajta. Barna lágy, hajkoronája van. Mikor az arcára pillantok, egy ismerőst vélek felfedezni vonásaiban. Kacéran elmosolyodom, majd felállok a helyemről és odaülök mellé.
- Helló Lia! Jó látni téged is.

Magammal messzemenőkig elégedetten pöfékelek. Az édes szabadság íze…jelen esetben inkább dohányé, és nikotiné, de nagylelkűen a kettőt egynek, és ugyannak minősítem. Nem látom sehonnan sem előkerülni a „drága” urakat. Innentől kezdve már a szemem sarkából sem kell figyelnem senkire, és nem utolsó sorban…azt csinálok, amit csak akarok.
Lehet, hogy megéri nekem ez a játék, és el lehet mondani rólam sok mindent, de azt, hogy ostoba, felelőtlen, és meggondolatlan lennék, na azt nem. Két lábbal állok a valóságban, ami most nagyjából akár egy kissé tökéletlen álomnak is megfelelne, és eszem ágában sincs a légváraimat összerombolni. Úgyhogy ha kell, eljátszom a jó kislányt. Ha azt akarják az odaadó feleséget. A lelkes, intelligens üzlettársat. Amit csak akarnak. És ha tudom, hogy olyasvalaki figyel éppen, aki csak arra vár, hogy mikor ejtem le a maszkomat, mikor törik ripityára…akkor véletlenül sem adnám meg neki ezt az örömöt. Óh, nem, nem…ma viszont tudom, hogy nem figyel senki, és ha valaki fel is ismerne, más nem egy pletykalapban köt ki a tivornyázásom. Annak viszont úgysincs hitele.
Volt már időm tanulmányozni a ma esti vendégeket. Igazából más nem is csináltam az elmúlt két-három órában, ugyanis az üzleti fecserészés nem igazán tud lekötni. Ezek még akkor is csak részvényekről, befektetésekről, kollégákról beszélnek, amikor állítólag szórakoznak. Na persze, ez kimerül abban, hogy esznek, isznak, és nőket bámulnak. Minden máshoz úgyis túl öregek.
A gondolattól önelégült kis mosoly kúszott ajkaimra. Igen, a terv remekül haladt előre. Az italom megérkezett, megfordultam a széken, hátamat vetve a bárpultnak. Kortyolás, cigaretta, füst kifúj. Helyes fiúka két óránál. Hm, nem, a fényben annyira nem is helyes. Vagy más azt mondaná túl helyes, talán még tizenkilenc sincs…tojáshéj van még a hátsódon, ne nézz így rám, kölyök! Remélhetőleg még évekig nem leszek azon nők egyike, akik fiatalabb ágymelegítővel igyekeznek megőrizni azt, ami megmaradt az ifjúságukból… látom a szemén, hogy felém indulna, mire léha mosollyal mégis visszafordulok a pulthoz. Noha a mai ifjúság nem nagyon szokta venni a finom jeleket…köztük néha én sem.
A kis taknyos felmentő serege végül nem igazán várt formában érkezik. Egy női hang köszön mellettem, noha elsőre nem esik le, hogy nekem szól. Egyébként is eltartott egy ideig, amíg megszoktam az új nevemet; de Liának meg nem szokott szólítani senki…kivéve…ah, igen, kivéve egy-két lányt a piros lámpásból. Már amelyik egyáltalán tudja a nevemet, egyáltalán nem ragaszkodom hozzá, hogy így legyen. Persze a Madame nem csak azt tudja, mitől döglik a légy, hanem kiszimatolja azt is, milyen vastag az ügyfél…és ha vastag az ügyfél, akkor a neve is biztosan jól cseng…de a lányok, ha a nevemet nem mindig is, akkor az arcomat nagyon is jól ismerik.
- Szia! Igazán? – kacér mosollyal fordulok Roxyhoz, igen, már bizonyossággal emlékszem rá is. Csinos, mint mindig. Mondjuk melyik lány nem csinos, akinél jártam már…elvégre nem panaszkodhatnak rám ők sem, és amúgy is hálás vendég vagyok…főleg jobb napjaimon – Munka, vagy szórakozás…?

Cecilia


A pultos fiú egy kihívó mozdulattal nyújtja oda az italomat. Elveszem tőle és szemem lágy, kacér csillogással telik meg. Tudom, nem kellene hamis reményekkel táplálnom ezt a szemlátomást fiatal és ugyanakkor még naiv fiúcskát is, de a megszokás nagyúr. Belekóstolok a martiniba és érzem rajta, hogy mást is kevert bele a srác, remélhetőleg semmi olyasmit, ami esetleg kiütne. Na, mindegy, úgy teszek, mintha nem venném, észre ő pedig büszke vigyorral az arcán készíti el egy újabb vendég italát. Megrántom a vállam és teljes figyelmemet Lia felé fordítom.
- De még mennyire, neked mindig örülök, ha láthatlak.
Mondom és közben az emlékek hada árasztja el gondolataimat.
- Szórakozni jöttem, bár ki tudja, mit hoz az éjszaka?
Hangomban fellelhető a tüzes kíváncsiság, bár nem gondolom valami komolyan, most tényleg leginkább csak ki akarom magam bulizni.
- Na és te, hogyhogy itt, egyedül? Legalább jól szórakozol, mert ha nem, akkor esetleg csatalkoznék hozzád, hogy ezt az estét fergetegessé tegyük!
Csábosan számhoz érintem a poharam szélét, majd egy hirtelen mozdulattal kiiszom tartalmát. Ha nincs ellenére és örömmel bulizok vele egy hatalmasat úgy, hogy csak na. Pillantásom olykor a színpadra téved, várom, hogy végre mikor érkezik meg a banda, akit ma estére ígértek. Nem járok valami sűrűn erre a helyre, de olykor lehet kivételezni.
- Még egyet, de most valami erősebbet.
Kérem a pultostól. aki egyszerűen nem tudja levenni a szemét a dekoltázsomról. Komolyan...ez annyira tipikus pasi viselkedés. Mindjárt ráöntöm az italt, ha nem hagyja abba. Bár nem mintha zavarna, csak egyszerűen most nem igazán van kedvem ehhez a sráchoz... Próbálok megfeledkezni óla és inkább Liára figyelni. Végigtekintek rajta, a haján, a ruháján, a sminkjén a lábain, és nyugtázom magamban, hogy remekül áll neki ez a ruha.