:: Barrio Latino

Keira West

Miután eljöttem a Szajnától úgy éreztem, hogy szükségem lenne egy kis innivalóra, vagyis pontosítva inkább alkoholra, az azt hiszem, hogy így késő estén jól esne a torkomnak, meg aztán azt hiszem, hogy a zsebemben van elég pénz egy-két rövid körre, bár igazából nem tudom, azt hiszem az lenne a legjobb ha megnézném.
Egy pillanatra megkellet állnom, hogy nehogy elejtsem az összeset, mondjuk nem igazán volt mit elejteni. Szóval ezzel egy ideig talán kihúzom, nem sokáig, de legalább míg haza érek, nem leszek részeg, ami ugyan nem állt szándékomban, ha nagyon őszinte akarok lenni, mivel nem rajongok azért, ha az ember másnapos. Sőt! Mintha inkább csak elmenne az élettől a kedvem, valahogy ez a folytonos ivászat nem tetszett, de úgy néha mégis nekem is túl jól esik. Szóval úgy elvagyok a piával, de úgy semmi extra élményt sem ad.
Amint megérkeztem a Barrio Latino elé, nem totojáztam sokat, rögtön be is léptem. Kellemes hangulatú hely volt, ezt a részét is nagyon kedveltem a városnak, tényleg olyan hely, ahol szívesen vagyok, ha kell még úgy néha napközben is, ami persze nem történik meg túlságosan gyakran, vannak fontosabb dolgaim is, mint az, hogy elverjem a megkeresett pénzt.
A párpultnál kerestem egy számomra szimpatikus helyet, oda is nyergeltem, majd helyet foglaltam rajta. A pincér srác csak hamar oda is állt elém, és megkérdezte, hogy mit akarok. Kezdetnek csak egy gyengébb tequilát kértem, s amíg vártam, hogy oda rakja elém, addig volt elég időm is, hogy szemügyre vegyem a helyet. Az emberek most is, mint mindig többnyire jókedvűek voltak, ami pedig szívderítő volt, hogy nem igazán voltak itt részegek, legalább is most még nem, ez pedig egyáltalán nem azt jeleni, hogy később nem lesznek, fiatal még az éjszaka.
Éppen hogy megkaptam az italomat mellém egy fiatal nő huppant le, kutya legyek, ha nem vetettem rá egy pillantást sem, hiszen egészen csinosnak hatott, bár kissé fáradtnak tűnt.
– Esetleg meghívhatom egy körre? – Érdeklődtem enyhe mosollyal a száj szegletében, kíváncsian vártam a válaszát.

Fáradtan estem be a legközelebbi bárba. Sokkal nehezebb itt, mint gondoltam. Mindenkinek meg van már a saját kis világa, a baráti köre és a vendégei. Én kissé elveszettnek éreztem magam, de nem hagyhattam, hogy elvesszen a lelkesedésem. Azért jöttem ide, hogy szabadon élhessek, és ezt most elértem, szóval nem szabad elégedetlenkedni. Leültem egy szabad bárszékhez a pultnál, majd körülnéztem. Kellemes hely volt, nyugodt környék, nem volt semmi balhé. Ennek örültem, mert persze néha jól jön az izgalom, de most szívesebben iszom meg egy italt jó környezetben. Egy srác piával kinált, a hangja mély volt és megnyugtató. Feltűnően kék szeme volt, nagyon csinos fiatalember volt.
-Én nem ellenkezem, kösz. -elmosolyodtam. -Választhatok is? -kérdeztem kacéran. Ma nem akartam berúgni, nem lenne szép a második napomat fejfájással és szenvedéssel tölteni. Örültem, hogy ide vezetett az este, talán még jobbá teheti a napomat. Kicsit elbambultam, rágtam a körmömet. Talán ez az élet sem olyan habos torta, mint amilyenre számítottam. Tudom, hogy a képes vagyok megélni ebből a munkából, de a beilleszkedés komoly problémát okozott. Még az is eszembe jutott, hogy tovább kéne állnom, és valami más munka után nézni, talán máshol is élhetem a saját kis szabályok nélküli életemet. Megráztam a fejemet, mikor feltűnt, hogy nem vagyok egyedül.
-Bocsánat, elbambultam. Szóval ha netalántán még áll az ajnálatod, akkor egy martinit szívesen elfogyasztanék. -Szégyeltem magam, mert ha válaszolt is, az nekem teljesen kimaradt. Sajnos mostanában sokszor előfordul, hogy ennyire belemerülök a gondolataimba.

Keira West

– Ha van olyan, amit szeretne, természetesen – mosolyodom el kedvesen, végtére is én sem szörnyeteg vagyok, és egy ilyen csinos lány társaságába megtehetem, legalább is úgy gondolom, hogy megengedhetem magamnak.
Egy ideig kissé elbambult ez idő alatt volt időm sokkal jobban szemügyre venni, mint az első pillanatban, amikor annyira nem figyeltem még ezt, most pedig, hogy nem figyel rám sokkal inkább nyílt alkalmam arra, hogy szemügyre vegyem. Hosszú és annál inkább dús haj, szép, kedves kis arc, feketés, illetve inkább sötétbarnás szemek, amikkel biztosan úgy tud nézni, hogy azzal levegye az embert a lábáról. Mondjuk annyira nem magas, legalább is szerintem egy kicsit alacsony, legalább is így ülve arra tudok saccolni, mivel állva még nem igazán láttam. Azt hiszem, úgy nagyjából, mint nő is egészen szépen rendben van. Egy szóval: csinos.
– Semmi baj, előforul – mosolygok rá megnyugtatóan. – Persze, hogy áll! – Intettem a csaposnak, aki megint csak olyan gyorsan, mint nemrégiben ott termedt. Kértem a hölgynek egy martinit, amíg pedig megérkezett kissé felé fordultam.
– Gyakran rágja a körmét? – Kérdeztem, bár annyira ez nem volt udvarias, ugyanis ha úgy vesszük ez egy etikett szabály, amit én észre vettem. – Kisebb koromban én is csináltam. – teszem még hozzá, így kevésbé kényelmetlen a kérdés. De ha nagyon őszinte akarok lenni, igazából én soha nem rágtam. Legalább is én nem igazán emlékszem rá, bár talán volt egy idő, amikor folyamatosan csináltam, de rám lett szólva, hogy ha nem hagyom abba akkor... akkor következményei lesznek, így szépen leszoktam róla, de ez az idő nem hiszem, hogy pár hónapnál tovább tartott volna, szóval de, mégis igazat mondtam.

Szerencsére nem bántódott meg, amiért nem figyeltem rá. Viszont feltűnt neki, hogy rágom a körmömet. Elmosolyodtam, amikor úgy tűnt, hogy menteni akarja kellemetlen kérdését azzal, hogy ő is rágcsálta kiskorában.
-Nem szoktam, csak új vagyok erre, és kicsit parázok.-mentegetőztem. -És megtudhatom a nevét a titokzatos gentleman-omnak, aki ilyen nehéz nap után meghív egy italra?-nevettem, és kíváncsian vártam hogyan hívják. Belekortyoltam az italomba, nagyon jól esett a finom hideg pia. A pohár szélén lévő cukrot lenyaltam, mikor azt hittem nem néz rám a partnerem, de tévedtem. Elvörösödve annyit motyogtam, hogy "én így szeretem", majd megint elnevettem magam. Az ismerkedés nem az én reszortom, mindig sikerül valamit elszúrni, de viccesnek találom a bénázásomat. Leküldtem a maradékot a pohárból és a fiú felé fordultam.
-Most rajtam a sor, mit kérsz?-kérdeztem, és elkezdtem turkálni a táskámban a pénztárcám után. Szokás szerint nem találtam benne semmit, ami kéne, minden a kezembe került: mobil, rágó, kulcs, magazin, notesz, óvszer... ó, igen, mindig van nálam a biztonság kedvéért, hiszen soha nem lehet tudni. Ez a srác rendesnek tűnt, nem szándékoztam neki reklámozni, hogy mit is dolgozom. Persze nem ellenkeznék, ha akarna tőlem valamit, de még gyakorolnom kell hogy kérjek ezért pénzt. Végül kezembe került a pénztárcám is, szóval kíváncsian vártam a választ, remélem nem haragszik, és nem veszi bántásnak, hogy én hívom meg.

Keira West

– Mégis mitől fél, ha szabad kérdeznem? – Van úgy, hogy az emberek félnek az idegen helyektől, az ismeretlentől, de nem minden sül el rossz irányba, szerintem a legtöbb alkalommal ez inkább pozitív, mintsem negatív. Mondjuk, mint sok minden más ez is leginkább ember függő, valaki nagyon szeret ismerkedni, míg valakit inkább feszéjez ez az egész. – A gentleman azt hiszem kicsit erős kifejezés – mosolyodom el, nyilván ezt nem mindenki állítaná így, de végtére is, ha ő annak tart... Mindensetre az biztos, hogy én nem magyarázom el, hogy miért ne tartson annak. – Jean-Claude, és az öné?
Mint ahogyan ő is, én is lehajtottam az italt, ami kissé kaparta a torkomat, de jól esett, bár azt hiszem, hogy egy kicsit valamivel fel van hígítva, mivel nem egészen olyan, mint amilyennek lennie kellene, de egye fene, ez még belefér, szerencsére ma jó kedvem van.
– Köszönöm, de nem fogadhatom el, ne vegye sértésnek, de nálam az a szokás, hogy a férfi hívja meg a nőt, ehhez ragaszkodom – vallom be őszintén. Ilyen téren valóban régimódi voltam, én pedig nem is bántam. Nem várom el, hogy megértse vagy valami, de engem úgy neveltek, hogy a nőkkel legyek a tőlem telhető legudvariasabb, kivétel ha a nő harcképes... akkor persze ez érvényét veszíti. – De ha gondolja, igyon még nyugodtan, nem zavar - Teszem hozzá, ha esetleg még szeretne inni, de így nem igazán tudná magát rávenni.